Télapó már Lamborghini Urus-szal jöhet

A frankfurti autószalonon jelentette be a Lamborghini a márka történetének első SUV-ja, az Urus bemutatósának dátumát: december 4-én érkezik a sportos terepjáró.

December 4-én mutatja be hivatalosan a Lamborghini az olasz sportkocsigyártó első SUV-ját, az Urust. A sportos terepjáró áprilisban kerül a szalonokba – vagyis egy évvel azután, mint ahogy eredetileg tervezték. Az újdonságra sokat kellett várni, hiszen az első tanulmány-változatát éppen öt évvel ezelőtt mutatták be. Azóta persze sokat finomítottak a végre már sorozatgyártásra érett modellen, és a négyliteres V8-as motor mellé tölthető hibrid rendszert is installáltak.