Tarol a kis Tesla

Egy hét alatt háromszázezer fölé emelkedett a tisztán elektromos autókat gyártó Tesla legújabb, legkisebb típusára, a Model 3-ra leadott előrendelések száma. Példátlan sikernek ígérkezik az „olcsó villanyautó”.

„Ez egy nagy lépés előre a fenntartható jövő felé” – ezekkel a szavakkal leplezte le Elon Musk, a Tesla vezetője múlt csütörtökön a márka legkisebb típusát, a Model 3-at. Persze biztosak lehetünk benne, hogy a jövő és a környezet is fontos a gyártó számára. De Musk akár azt is mondhatta volna, hogy nagy lépés ez cége bevétele szempontjából, hiszen már az előzetesen kiszivárogtatott részlet-képek alapján is érzékelhető volt, hogy a piac nagyon jól fogja fogadni az újdonságot. A BMW 3-as széria és a Mercedes C-osztály vetélytársának szánt prémium elektromos alsó középkategóriás típus 35 ezer dolláros árával jóval olcsóbb, mint a cég másik két jelenlegi modellje, ráadásul 350 kilométeres hatótávolsága is megfelel a legtöbb vásárló utazási szokásainak – legalábbis erre utal a lassan 350 ezer előrendelés…