Tamo Racemo: Tömegsportkocsi Indiából

Ha egy szárnyas ajtókkal felszerelt, radikális külsővel ellátott, sok karbon-elemet felvonultató kétüléses sportkocsi képeit látjuk, általában nyugodtan feltehetjük rá a nyugdíjalapunkat, hogy az se lenne rá elég. Az indiai Tamo azonban kifejezetten tömegcikknek szánná bombasztikus kupéját.

A szuper-sportkocsik mindig drágák. Ez olyan alapigazság, amelyet egyáltalán nem szükséges magyaráznunk, és amely a világ minden táján egyformán érvényes. Még Kínában is. Azaz hogy: így volt ez eddig. Az indiai Tata Motors a tavaszi genfi autószalonon azonban bemutatott egy olyan tanulmányt, amelytől azt várja, hogy elérhető közelségbe hozza mindenki számára a sportkocsik vezetésének örömét. A Tamo Racemo azóta sorozatgyártásra készen várja a piaci bevezetést.

Tisztán a vezetés élménye volt a fókuszban a Racemo tervezésekor – állítja a gyártó. A Racemót Torinóban tervezték – ugyanott, ahol a Lotus Elise-t és az Alfa Romeo 4C-t, és bár az autó nem hasonlít egyikre sem, azért nyilvánvalóan hasonló elvek alapján alkották meg. Erre nem csak formavilága utal, hanem rendkívül csekély, mindössze 800 kilogrammos önsúlya is. Az alig 3,85 méter hosszú autót egy mindössze 1,2 literes (!) turbós motor hajtja. De senkit se tévesszen meg a kis hengerűrtartalom, hiszen az erőforrás 180 lóerős teljesítménye ígéretesen hangzik. Az autó gyártását jövőre kezdik, egyelőre 250 példányos sorozatban. Árát nem hozták még nyilvánosságra, de a Tata Motors illetékesei azt ígérik, hogy minden várakozásnál olcsóbb lesz. Persze, ennek ellenére sem lesz könnyű betörni a piacra vele, hiszen a szuper-sportkocsik legújabb reneszánszukat élik, hatalmas a verseny a gyártóik között – és a Tata a legkevésbé bejáratott márkanév e téren. Ezzel tisztában vannak a Jaguar/Land Rover-csoprtot is birtokló indiaiak, és ravasznak hangzó tervük is van arra, hogy megágyazzanak a terméküknek. Még a Racemo hivatalos élő bemutatója előtt elkészítették a virtuális változatot az autóból, amely a legújabb Xbox játékban is elérhető és személyre szabható. Ettől azt várják, hogy az autó virtuális változata eljut a ma 8-12 éves korosztályhoz, akikből jó 10-15 év múlva az új vevőik kerülnek majd ki.