Takarékon az európai autóipar, Olaszország már teljesen elesett

Ahogy a koronavírus járvány terjed Európában, úgy kerül egyre nagyobb bajba az összes létező iparág. Ez természetesen az autóiparról is elmondható, a helyzet pedig napról napra komolyabb.

A koronavírus megjelenése gyakorlatilag pár hét után már elkezdte éreztetni a hatását az egészségügy és a gazdaság terén is. Ahogy Kína összeroppant a vírus súlya alatt, azonnal bajba kerültek európai cégek is, hiszen sokan támaszkodtak az olcsó ázsiai beszállítókra. Ekkor még felmerült az átszervezés lehetősége, de most már a járvány fő színtere Európa lett, így a hatás is minden eddiginél súlyosabb.

Olaszországban például először a FIAT csoport jelentett be teljes leállást, majd a Lamborghini is kénytelen volt ehhez csatlakozni. A Ferrari még pár napig bírta, de tegnap ők is bejelentették, hogy legalább hónap végéig teljesen leáll a termelés, ezzel megszűnt az autóipar létezni Itáliában.

Az ágaskodó lovasoknál ezt a döntést nem csak a járvány megfékezése miatt kellett meghozni, hanem azért is, mert a helyi beszállítók is sorra adják be a kulcsot ( a Brembo és a Pirelli is leállította a termelést amikor gyári munkások fertőződtek meg a koronavírussal).

A többi ország még tartja magát, de ott is megkezdődtek a folyamatok. A Ford például szintén leállította a gyártást Spanyolországban, a Mercedes pedig a német üzemek bezárását fontolgatja. Egy biztos, ha nem sikerül megállítani a járványt, akkor előbb-utóbb mindenki erre a sorsra jut, a gazdaságnak pedig napról napra mélyebbről kell majd felállnia, ha vége van ennek az egész őrületnek…