
A Mercedes Amerikában egy ideje már elérhetővé tette a kettes szintű önvezetéshez tartozó automatikus előzést, az európai piacon viszont csak mostantól használhatják az újabb modellek tulajdonosai.
A Mercedes Amerikában egy ideje már elérhetővé tette a kettes szintű önvezetéshez tartozó automatikus előzést, az európai piacon viszont csak mostantól használhatják az újabb modellek tulajdonosai.
A BMW a következő 5-ös szériához kínál majd teljesen elektromos alternatívát is. Az i5 ráadásul technikai szempontból egy igencsak fejlett autó lesz, mely bizonyos piacokon képes lesz önvezetésre is, persze a sofőr felügyelete mellett.
Skóciában még idén megkezdik az utasok kiszolgálását az első teljesen önvezető buszok, melyek egy meghatározott 23 kilométeres szakaszon segítenek majd be a tömegközlekedés lebonyolításába.
Az autóipar egyre komolyabb mértékben koncentrál az önvezető rendszerek fejlesztésére. A technológia azonban más területeken is érdekes lehet. Például most bemutatták az első önvezető babakocsit.
A magyar AIMotive már évek óta az egyik legjelentősebb startup cég Magyarországon. Az önvezetést fejlesztő csapat olyan komoly eredményeket ért el, hogy azok mellett a Stellantis sem mehetett el szó nélkül. Fel is vásárolta őket a világ legnagyobb autógyártó cégcsoportja.