Szélvédő nélkül is kapható már a Mercedes AMG GT R

Ugyan nem a gyártó hivatalos átalakítása, de akár a Mercedes becsületére is válhatna a Bussink tuningműhely alkotása. Lényegében az SLR McLaren Stirling Moss szellemi örökségét ültették át AMG GT R alapokra.

A Mercedes-Benz SLR McLaren Stirling Moss egy közel sem nagy példányszámban gyártott autó, de mindenképpen helye van a legendás modellek csarnokában. A szélvédő nélküli roadster 13 éve jelent meg, hogy emléket állítson a legendás 300 SLR versenyautónak, mellyel maga Sir Stirling Moss versenyzett az 50-es években. A különleges karosszéria azóta számtalan műhely megihletett, ezek közé tartozik mos a Bussink is.

A srácok ugyanis AMG GT R alapokra ültették át a koncepciót, majd tovább bolondították olyan kiegészítőkkel, mint például a Speedbow névre keresztelt merevítés, mely a F1-es autók esetében már megszokott “halo” védelmet jeleníti meg.

Természetesen nem csak annyi történt, hogy a srácok levágták a tetőt és a szélvédőt, hanem a karosszéria további átalakításokon esett át, például látványosan megnövelték a légbeömlők számát, illetve teljesen új hátsó dizájnt alkottak az autóhoz.

A vad megjelenés természetesen megkívánja az erőt is, így egy picit az eredeti GT R erőforrásán is csiszoltak a szakik. Erről a beavítkozásról pontos leírásunk egyelőre nincs, viszont azt már tudni lehet, hogy a 4 literes duplaturbós V8-as jelen esetben már nem 585 lóerőt képes kipréselni magából, hanem 850-et, ami a több mint 100 kilós súlycsökkentés mellett egészen impozáns menetteljesítményt sejtet. A Bussink GT R SpeedLegend mindösszesen öt példányban készül el.