Sportosabb lesz a legkisebb Kia

Hamarosan bemutatja a Picanto új generációját a Kia, és ennek előzeteseként közzétett néhány grafikát, amiről kiderül, hogy sportosabb külsőt ölt az újdonság.

A megszokott módon vezeti fel új modelljének bemutatóját a Kia: mielőtt teljes egészében leleplezné az autót, megmutatja azokat a grafikákat, amiket a formatervezők készítettek róla. A koreai márka legkisebb autójáról, a Picanto új generációjáról van szó, ami a képek szerint még sportosabb külsőt ölthet. A fényszórók és a hűtőmaszk formája az egy mérettel nagyobb Rio stílusát folytatja, de a sportos lökhárítók, a kiszélesített kerékjáratok és a körbefutó piros díszcsík jóval dinamikusabbnak láttatja a Picantót, mint amit egy ilyen apró kocsitól megszoktunk. Az utasteret is modernizálják, nem maradhat el a nagy színes képernyő, amit jól látható helyre, a középkonzol tetejére költöztetnek. A Hyundai i10 testvérmodelljének most kapható generációját eredetileg még 2011-ben mutatták be, és három évvel később végeztek rajta egy kisebb ráncfelvarrást. Az újdonság 2017-ben várhatóan a genfi autószalonon mutatkozik be, és ezt követően kerül a kereskedésekbe.