Sportline felszereltséggel is bemutatkozott a Skoda Enyaq

A Skoda sportosabb megjelenéssel és csökkentett hasmagassággal is elérhetővé tette az elektromos SUV-ját. Az Enyaq Sportline háromféle hajtáslánccal lesz kapható.

A Skoda legújabb nagy dobása az elektromos Enyaq, amely nem olcsó, ám kimondottan stílusos elektromos alternatívaként jelent meg a piacon. Persze, vannak olyan vásárlók is, akiket a modern technika helyett a sportosabb megjelenéssel lehet megfogni, így kimondottan számukra be is mutatta a gyártó a Sportline felszereltséget.

Ennek megrendelésével egyedi első kötényeket, visszafogott ültetést, feketére fényezett díszítő elemeket, illetve opcionálisan akár 21 colos könnyűfém felniket kapnak a tulajdonosok. A beltér is sportosabb hangulatot áraszt magából az új üléseknek, a szürke varrással rendelkező fekete szintetikus bőrözésnek és természetesen a kihagyhatatlan karbon kompozit mintás díszbetéteknek köszönhetően.

Meghajtás szempontjából három lehetőség áll majd a Sportline vásárlók előtt. Ezek az Enyaq Sportline 60, 80 illetve 80X, amik 180, 204 és 265 lóerős teljesítményt jelentenek hátsó, illetve a harmadik verziónál összkerék meghajtáshoz párosítva.

Teljesítménytől és verziótól független az elektromos sebesség leszabályozás, mely 160 kilométeres óránkénti tempónál lép közbe, védve ezzel az elektromos hajtásláncot és a rendelkezésre álló hatótávot egyaránt.