Részletek a Jaguar szabadidő-autójáról

Sok-sok előzetes után a Frankfurti Autószalonon végre hivatalosan is bemutatkozott a Jaguar sportos szabadidő-terepjárója, az F-Pace, amivel rögtön Guinness világrekordot állítottak fel.

Hivatalosan is bemutatkozott a Jaguar első szabadidő-terepjárója, az F-Pace formája azonban nem olyan nagy újdonság, hiszen szinte változatlanul hagyták a 2013-ban megjelent C-X17 tanulmányautó formavilágát, és az alig álcázott prototípusokat korábban több alkalommal is megmutatták. A Jaguar szabadidő-autója a márka többi modelljéhez képest alumínium karosszéria-szerkezetű, így az alapváltozata 1665 kilogrammot nyom. A 4,73 méter hosszú F-Pace tengelytávja 2,87 méteres, a csomagtartóba pedig 650 liternyi poggyász fér. Az utastérben az InControl Touch Pro infotainment rendszer legújabb generációját találjuk 10,2 colos érintőképernyővel, de a műszeregységet is 12,3 colos színes kijelző helyettesíti, ahová gombnyomásra a navigációs rendszer térképét is le lehet hívni.

Az F-Pace választéka a Jaguar saját fejlesztésű kétliteres, négyhengeres turbódízelével indul, amely 180 lóerőre és 430 Nm nyomatékra képes, és alapból a hátsó kerekeket hajtja, de összkerékhajtás is elérhető hozzá. Szintén hátul hajt a kétliteres, négyhengeres, turbós benzines, amely 240 lóerős. Az F-Pace hathengeres motorokkal is elérhető lesz: a 3 literes V6-os dízel 300 lóerős, a csúcsot pedig a 380 lóerős, kompresszoros V6-os benzines képviseli, amivel 5,1 másodperc alatt gyorsul százra az autó és 250 km/óránál korlátozott a végsebessége.

Meglehetősen látványos volt az F-Pace premierje, hiszen Terry Grant brit kaszkadőr a Jaguar szabadidő-autójával egy 19 méter magas hurkon hajtott át, ezzel pedig Guinness világrekordot állított fel.