Publikussá teszi a Lamborghini részvényeket a Volkswagen

A gyors piaci átalakulás megkövetel néha olyan lépéseket a gyártóktól, amikre pár évvel ezelőtt nem igazán lehetett számítani. Ilyen például az is, hogy a Volkswagen tőzsdére viszi a Lamborghini részvényeket.

A por ugyan kezd szépen lassan elülni az év eleji autóipari leállás körül, közel sem mondhatjuk azt, hogy a gyártók kint vannak a nehéz helyzetből. A folyamat ugyanis több részből áll és ennek csak egyik ága volt a koronavírus miatti kereslet visszaesés.

A gazdasági válság tehát még jelen van igencsak sok gyártó környezetében, amit a folyamatos megszorító csomag bejelentések is szemléltetnek. A mentés azonban nem állhat csupán elbocsátásokból és gyárleállításokból, így sor kerül egy-egy olyan intézkedésre is, ami eddig elképzelhetetlen volt.

Ilyen például, hogy a Volkswagen csoport két sportkocsi márkája jövőjét újragondolta. A Bugatti például jó eséllyel a horvát Rimac kezébe kerül nem is olyan sokára, míg a Lamborghini életben tartásához új befektetőket vonzanának be a gyáriak.

Ez úgy fog megtörténni a tervek szerint, hogy az eddig magánkézben lévő Lamborghini részvényeket publikussá teszik, azaz bárki részesedést szerezhet egy-egy tőzsdei manőverrel. A lépés akár be is jöhet a Volkswagennek, hiszen pár évvel ezelőtt a Ferrari ugyan ezzel az akcióval megháromszorozta a részvényei értékét, de elsülhet tragikusan is, mint ahogy az például az Aston Martin esetében is történt, ami majdnem csődbe ment a felvásárlói kedv teljes hiánya miatt.