Profi szimulátorként él tovább ez a Mini Cooper S

Egy amerikai srác már régóta szeretett volna otthonra egy igazi autóból épített szimulátort, így egy percet sem tanakodott, amikor rátalált potom pénzért erre a Mini Cooper S-re.

Amerikában egy fiatal srác régi projektje volt, hogy autószimulátort épít egy igazi négykerekűből. Már csak a donor autóra várt, amit nemrég meg is kaparintott egy 2005-ös Mini Cooper S formájában.

A motorhibás járgányért összesen 1000 dollárt kért az előző tulajdonosa, így még a vártnál is olcsóbban sikerült hozzájutnia Brent Cheney-nek az alapokhoz, amit hazaszállítás után el is kezdett átalakítani.

Először is az autót darabokra kellett vágni, hogy beférjen a lakásba, majd egy fém tartókkal megerősített favázra újra kellett építenie azt. Minden folyadékot és ablakfelületet eltávolított, majd szépen apránként beépítette a szimulátor részegységeit. A szélvédő helyére egy gigantikus Samsung monitor került, a műszerfalba pedig a szimulátoros vezérlők lettek befaragva.

Brent elárulta azt is, hogy az egész rendszer kiépítése nagyjából 6 hetet vett igénybe, az összes ráköltött pénz a donorautóval együtt pedig 6500 dollár, azaz valamivel több mint 2 millió forint volt.