Polo szintű elektromos autóval készül a Volkswagen

A Volkswagen ID.2 egyelőre még csak koncepcióként mutatta meg magát, de már így is sok mindent elárultak a németek a jövőt illetően. Elektromos szinten kedvező árral készülnek, ám a teljesítményre még ebben a méretosztályban sem lehet panaszunk.

A Volkswagen az elektromos ID modellcsaládot eddig csak fölfelé bővítgette, ám nemsokára ez alapvetően változik meg. Bemutattak ugyanis egy új koncepciót, mely lényegében egyelőre a belépő szintet jelenti majd a németek villanyos palettájára.

Az ID.2all Concept már a nevében is arra utal (2all-to all), hogy egy olyan elektromos van születőben, mellyel minden eddiginél szélesebb vásárlói réteget tudnak majd megszólítani. Lényegében egy Polo méretű autóról van szó, mely a dimenzióit meghazudtolóan tágas belsővel rendelkezik majd, az ára pedig 25 ezer euróra lesz tehető. Ezzel Magyarországon a jelenlegi árfolyamokkal pont a 10 millió forintos lélektani határ alatt maradhat.

Na de, gondolhatnánk, hogy ha ennyivel olcsóbb a többinél, akkor valami aprócska lomha járgányt kapunk. Erre azonnal rácáfolt a gyártó, ugyanis az ID.2 (az „all” megjelölés várhatóan a széria járgányon már nem lesz ott) kimondottan kedvező technikai paraméterekkel rendelkezik majd. Egyetlen elektromos motorja 226 lóerőnyi teljesítménnyel rendelkezik majd, az egy töltéssel megtehető hatótáv pedig 450 kilométer lesz WLTP szabvány szerint.

A széria ID.2 hivatalos premierje a tervek szerint jövőre esedékes és az újdonság már tagja lesz annak a 10 új ID modellnek (köztük a még kisebb ID.1 is), mely a Volkswagen tervei szerint az elkövetkező három évben mutatkozik majd be.