Parányi dízelmotor a Suzukitól

Mindössze nyolcszáz köbcentis és kéthengeres az a dízelmotor, amely a Suzuki saját fejlesztése, a csöppnyi erőforrás a Celerio motorterében mutatkozott be.

Saját fejlesztésű dízelmotort mutatott be a Suzuki. A 793 köbcentiméteres, kéthengeres turbódízel erőforrás 48 lóerős teljesítményre képes, a maximális nyomatéka pedig 125 Nm, amelyről a nevét is kapta. A DDiS 125 jelű dízelmotor az Alto és a Splash közös utódjaként bemutatott Celerio motorterében jelent meg elsőként. Az új motorjával pedig rendkívül takarékosnak bizonyult a Suzuki kiskocsija, hiszen a szabvány szerinti átlagfogyasztása mindössze 3,7 liter száz kilométeren. Az elődeinél tágasabb és praktikusabb Celerio ugyan hamarosan nálunk is bemutatkozik a Suzuki kínálatában, de a csöppnyi dízelmotort elsősorban a fejlődő piacoknak szánja a japán márka, így kevés az esélye, hogy az európai specifikációjú autóban találkozunk vele. Mégsem maradunk újdonság nélkül, hiszen a Suzuki által fejlesztett turbós benzinmotor és hibrid hajtáslánc nálunk is elérhető lesz majd.