Söfőr divat, avagy mit hordjunk vezetéskor

Azt gondolnánk, hogy autóvezetéshez majdnem mindegy, hogy milyen ruházatot hordunk, hiszen KRESZ-ben csupán annyi szerepel a járművezetés személyi feltételei között, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz „a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban” kell, hogy legyen. Ugyanakkor a hölgyek még biztosan emlékeznek az első gyakorlati órákra, amikor az oktató felhívta szíves figyelmüket olyan apróságokra, mint például, hogy magassarkúban lecsúszhat a lábunk a pedálról…

A tavalyi év legvadabb tuningautói

Las Vegasban menetrendszerűen összegyűlnek az extrém autótuningolás szerelmesei az amerikai tuningautós szövetség, a SEMA éves találkozóján, ahol az autóipar nagyjaitól egyedül dolgozó mániákusokig rengetegen mutatják meg, mi mindent tudnak kezdeni autóikkal. Íme egy kis ízelítő a tavalyi év felhozatalából.

Több ezer elhagyott autó lehet Budapesten

Bizonyára mindannyian láttunk már elhagyott autót utcán, közterületen, parkolókban, amely nem tartozik senkihez, ám foglalja a parkolóhelyet, akár évekig. Vezda László „autóvadász” becslése szerint csak a fővárosban 6-12 ezer ilyen autó lehet. A magukra hagyott járművek között vannak baleset utáni roncsok, félig kirámolt/lebontott autók, lassan rothadó romok és egyelőre teljesen jó állapotban levő modellek is.