Óriási összeget fektet a Fiat az új elektromos 500 gyártásába

Miután nem jött össze a Fiat-Renault szövetség, az FCA csoport saját maga fektet be egy szemmel látható összeget az új elektromos 500-as gyártásának előkészítésébe.

Nemrégiben még arról szóltak a hírek, hogy a Fiat összefog a Renault-al, hogy közösen fejlesszenek és gyártsanak elektromos autókat. Azóta kiderült, hogy ezek a tervek meghiúsultak, az FCA csoport társ nélkül maradt a tervei megvalósításában.

Szerencsére ez nem szedte kedvüket és azonnal elkülönítettek 700 millió eurót az új, kimondottan az európai vásárlóknak szánt elektromos 500-as gyártására és piaci bevezetésére.

Az összeg legnagyobb részét az olaszországi gyáregység felkészítése emészti majd fel, ám a tervek szerint a bővítés után évi 80 ezer elektromos kisautó gördülhet majd le a szalagról. A Fiat vezetősége külön hangsúlyozta, hogy a beruházás lényegében megágyaz a későbbiekben érkező elektromos modelleknek is, így tudják tartani a paletta elektromos átalakítására törekvő terveket.