Online folytatják a Top Gear műsorvezetői

Bejelentették, hogy hol folytatja munkáját a Top Gear három korábbi műsorvezetője, miután egyikük összekülönbözött a producerrel, és mindhárman távoztak a show-ból.

A világ legnépszerűbb autós show-jának is nevezhető a Top Gear, amely azonban idén megszakította adásait. Jeremy Clarkson műsorvezető ugyanis összekülönbözött a műsor producerével, és meg is ütötte, aminek következményeként azonnal kirúgták. Két társa, Richard Hammond és James May kijelentette, hogy Clarkson nélkül nem dolgoznak tovább a Top Gear számára, ám egészen eddig nem lehetett tudni, hol folytatják. Most bejelentette a népszerű hármas, hogy online felületen, az Amazon Prime oldalán jelentkeznek egy új műsorral, amely jövőre indul, de még nem tudni a címét. Ezzel kikerülik a szerződésüknek azt a részét, miszerint kilépésük esetén egy ideig nem indíthatnak autós tévéműsort, hiszen nem hagyományos tévécsatornáról, hanem online műsorszolgáltatóról van szó. A Top Gear ugyanakkor nem szűnik meg, a BBC ugyanis bejelentette, hogy a Ferrari-gyűjteményéről ismert Chris Evans rádiós műsorvezető lesz az adás új arca, de Jenson Button Formula–1-es pilóta is feltűnik majd a műsorban.