Nyáron kerül a mozikba a Halálos Iramban széria kilencedik része, itt az eddigi legbővebb előzetes

Most már biztos, hogy idén nyáron megkezdődik a legújabb Halálos Iramban film vetítése. Megérkezett az eddigi leghosszabb előzetes is, melyben megdöbbentő akciójelenetekbe nyerhetünk bepillantást.

Megannyi csúsztatott időpont után hivatalosan is bejelentette a Universal, hogy most nyáron, egészen pontosan július 8-an ténylegesen megindul a Halálos Iramban széria kilencedik részének a vetítése. Ennek alkalmával a srácok ki is dobtak egy újabb, az eddigieknél hosszabb előzetest, amiben nem csak szaftos akciójeleneteket kapunk, hanem egy utalást is arra, hogy ebben a szériában tényleg minden megtörténhet.

A filmek kritikusai ugyanis már egy ideje azzal csipkelődnek, hogy ha így haladunk a realitás talajáról elrugaszkodásokkal, akkor igen hamar az űrben találhatjuk magunkat, na meg persze a Toretto családot is. És mit ad az ég? Vagyis inkább mit ad a rendező, Justin Lin? A kedvcsináló utolsó képsoraiban nem éppen azt látjuk, hogy Roman (Tyrese Gibson) és Tej (Chris ‘Ludacris’ Bridges) éppen egy furcsa járműben és szkafanderben készül elhagyni a föld légkörét?

Persze, ennyiből még nem igazán lehet megállapítani, hogy a filmben tényleg lesznek-e űrben játszódó jelenetek, ám Vin Diesel legutóbbi nyilatkozata, miszerint „Ha beülsz erre a filmre, akkor számítani kell a kiszámíthatatlanra is”, mindenképpen sejtet valami nagy dobást.