Nem fényezi majd a Tesla a Cybertruck-okat, azt rábízza a tulajdonosokra

A Tesla Cybertruck több szempontból is rendhagyó konstrukció és ezek között az is megtalálható, hogy a hivatalos bemutatón egy fényezés nélküli példányt láthatott a közönség. Kiderült, hogy nem véletlenül.

A Tesla Cybertruck bátran mondhatjuk hogy a világ egyik legkülönlegesebb autója. Nem csak a kegyetlenül erős elektromos hajtáslánca és a baltával faragott formája miatt, hanem azért is, mert a hivatalos bemutatón egy fényezés nélküli példányt láthattunk.

Most kiderült, hogy szó sincs arról, hogy sietni kellett és a fényező műhelybe már nem volt idő betolni az autót, hanem azért így mutatták be, mert így lesz majd megvásárolható is. Bizony, a Tesla mindenkinek úgy adja majd át az autóját, hogy annak rozsdamentes acél elemei láthatók maradnak.

Akinek ez nem tetszik, az kénytelen lesz egy külsős fényezőműhelyt megkeresni és rábízni az autó színesítését, ugyanis a Tesla Elon Musk elmondása szerint nem fogja ezt elvállalni senkinek. Nem azért, mert nincs rá kapacitásuk, hanem mert szerintük az autó így „erőt és elpusztíthatatlan energiát” sugároz magából.