Nem fejleszt tovább a Bugatti, amíg nem tisztázódik a márka sorsa

Ugyan tavaly még egy második modell palettára vezetéséről beszélt a Bugatti vezetősége, sok minden megváltozott azóta. Először a koronavírus járvány miatt kellett leállítani a fejlesztéseket, aztán pedig kérdésessé vált a márka sorsa a Volkswagenen belül.

Nemrég röppent fel a hír, hogy a Volkswagen megválhat a Bugatti márkától nagy mértékű Rimac (horvát elektromos autó specialista vállalkozás) részesedésért cserébe. Ugyan ezt még hivatalosan nem erősítette meg egyik fél sem, vannak abba az irányba mutató jelek, hogy tényleg készülődik valami fontos momentum a nagy múltú márka életében.

Tavaly még arról beszélt a Bugatti vezetősége, hogy fejlesztés alatt áll egy új modell, mely mintegy második tagként lép majd be az egyébként már kifutófélben lévő Chiron mellé a palettába. Azóta kiderült, hogy a koronavírus járvány miatt az év elején le kellett állítani a munkálatokat. Most viszont már minden más gyártó gőzerővel munkálkodik. Vajon így tesz a francia-német cég is? Nem!

Stephan Winkelmann, a márka vezérigazgatója a Bloomberg magazin megkeresésére árulta el, hogy jelenleg nem folyik semmiféle fejlesztés. A leállást még most is a koronavírussal magyarázza az igazgató, de arra a kérdésre, hogy miért nem folytatták azóta a folyamatot, csak annyit válaszolt, hogy „most nem beszélünk a jövőről”.

A Bugatti tehát kivár, hogy mi lesz a sorsa. Ha tényleg a Rimac kezébe kerül, akkor tényleg nem lenne értelme most már egy belsőégésű motoros autó fejlesztésébe több pénz és időt ölni. A belsős informátorok szerint november folyamán tisztázódik minden átalakulási kérdés a Volkswagen környezetében, azaz a Bugatti mellett ekkor dől el a Ducati és a Lamborghini sorsa is.