Négy új modellt mutat be két év alatt az Alfa Romeo

Jó úton jár az Alfa Romeo – legalábbis ez jut a szemlélő eszébe, ha megpillantja az olasz márka hamarosan bemutatkozó új nagykocsijának első látványterveit. De három másik típus is van a cég tarsolyában.

Négy új modellt mutat be 2018 és 2020 között az Alfa Romeo – jelentették be a cég székhelyén a napokban. A nemrég piacra dobott SUV, a Stelvio után várhatóan az egykori 164/166-os sorozat utódja érkezhet. A Giuliona természetesen az Alfa legújabb arculatát viszi tovább, egyértelműen prémium minőséggel és persze jó sok sportos génnel. A következő újdonság a Giulietta utóda lehet – várhatóan 2018-ban érkezhet az is. A mostani szériát még 2010-ben dobták piacra, és bár már nem számít új modellnek, de még mindig frissnek hat. Ugyanakkor mára meglehetősen kilóg az azóta jelentősen átalakult márka-arculatból, így váltása már nem húzható sokáig. Hasonló a helyzet a még 2008-ban bemutatott MiTo-val is, amely szintén kilóg a sorból és öregecske is – de ennél közel sem biztos, hogy lesz majd utódja, hiszen a cég illetékesei többször is céloztak arra, hogy az Alfa a jövőben nem készít majd ilyen kis modellt. Ugyanakkor várható majd egy új Crosswagon-jellegű terepkombi is a márkától – már csak azért is, mert a 156-os ráncfelvarrás utáni sorozatából készült utoljára ilyen a kínálatukban, még 2005-2006-ban.