Nagyon komoly és annál még drágább szimulátor szerkezetet mutatott be az Aston Martin

Az Aston Martin egészen figyelemreméltó módon lépett be a szimulátorozás világába. Egy versenyautó mintájára megépített szimulátoros szerkezetet mutattak be, természetesen igencsak borsos áron.

A koronavírus miatti nagy leállások a motorsportokat is drasztikusan érintették, ami az év elején az eddigieknél jobban előtérbe helyezte a szimulátoros versenyzést. Ez egyben rávilágított arra is, hogy a mai világban a virtuális versenyzés és az igazi csapatás kéz a kézben van egymás mellett. Változik a világ, változnak az igények is.

Tudja ezt jól az autóversenyzés világát évtizedek óta meghatározó Aston Martin is, aki most egy látványos nyitással lépett be hivatalosan a szimulátorozás világába. Bemutatták ugyanis az AMR-C01 névre keresztelt szerkezetet, mely egy karbonszálas monocoque vázzal és karosszéria elemekkel rendelkező komplett cockpit a virtuális versenyzéshez.

Az Aston Martin elmondása szerint a termék a gyár járműveihez méltóan a csúcsminőséget képviseli, ráadásul nagyon limitált példányszámban készül majd el. A mindösszesen 150 darabos széria és a csúcsminőségű anyagok használata természetesen borsos árat sejtet, a hivatalosan megadott 74 ezer dolláros árcédula azonban egy picit túlzónak érződik. Ennek az árnak a töredékéért ugyanis már hidraulikusan mozgatható, az erőhatásokat is szemléltető komplett megoldásokat is lehet kapni. Persze, ezeken nincs ott az Aston Martin embléma és a legtöbbje korlátlan számban elérhető…