Mild hibrid dízellel bővül a Range Rover paletta

A Range Rover és a Range Rover Sport kap teljesen új fejlesztésű dízel egységet, melyet mild hibrid rendszerrel kiegészítve többféle teljesítménnyel lehet elérni.

Leváltotta az eddig használt V6-os és V8-as dízel egységeit a Range Rover, a helyükre pedig egy teljesen új fejlesztésű háromliteres sorhatos motort építenek be a palettára. Az egység különlegessége, hogy rendelkezik egy 48 voltos indítógenerátorral, azaz mild hibrid rendszerű.

Az új konstrukció háromféle teljesítménnyel lesz elérhető. A leggyengébb 249 lóerős lesz, a középső szintet a 300 lovas variáns adja ki, míg a csúcsváltozat 350 lóerőt képes a vezető rendelkezésére bocsájtani. A nyomatékból egyik esetben sem lesz hiány, egészen pontosan 600, 650 és 700 Nm-ről beszélhetünk. A legizmosabb háromliteres sorhatos ezzel erősebb lesz mint az eddigi 4,4 literes V8-as, ami kitűnően mutatja, hogy mennyire fejlettek mostanság a gázolajos egységek is.

Persze, ez mit sem érne, ha közben a környezetvédelmi normáknak nem felelne meg az új erőforrás, ezzel gyakorlatilag csődbe lökdösve a gyártót. De közel sem ez a helyzet, sőt! A most leleplezett egység teljesítményszinttől függetlenül teljesíti a legszigorúbb RDE2 nitrogénoxid-kibocsátási normákat, a CO2 kibocsátása pedig maximum 237 g/km, ami a motor méretéhez képest szintén kedvező értéknek számít.