Megvan az első törött új Corvette

Alig három héttel a hivatalos leleplezés után már meg is van az első szerencsétlenül járt C8-as Corvette. Egy hegyi szerpentin sikerült benézni vele.

Gyakorlatilag még át sem adták az első Corvette C8 példányokat a vásárlóknak, máris sikerült levideózni egy rommá tört példányt. A gyári bemutató járgánnyal nem sikerült normálisan bevenni egy kanyart Amerikában.

A baleset részletei egyelőre nem ismertek, ám a felvételek tanulsága szerint egyértelműen a Corvette sofőrje hibázott, amikor átcsúszott a szemből érkezők elé. Összesen négy autó érintett a balesetben a videót feltöltő szerint, két járgányban, köztük a Corvette-ben pedig nyílt a légzsák is. Pontosan ez utóbbi tény miatt sejthető, hogy ezt a C8-ast már végleg le kell írni a flottából, a javítása ugyanis közel sem lenne gazdaságos.