Megvalósult a Lincoln Continental

Még egy év sem telt el a prototípus bemutatása óta, máris itt az új Lincoln Continental végleges változata, amely V6-os motorral és összkerékhajtással készül.

Legendás nevet támasztott fel a Ford azzal, hogy gyártásba küldi a Lincoln Continental új generációját. A negyvenes évek óta ismert modellnév 2002-ben eltűnt az amerikai luxusmárka kínálatából, de 2015-ben látványos prototípust mutattak be ezzel a típusjelzéssel. Még egy év sem kellett hozzá, hogy valóra váljanak a tervek, a Lincoln ugyanis most már a Continental szériagyártásra érett változatát mutatta be.

A gyártásba kerülő modell megtartotta a koncepcióautó elegáns vonalvezetését, még az ablakkeretbe rejtett kilincsek is megvalósulnak. Az új Continental a Lincoln kínálatának csúcsa lesz, így fűthető és szellőztethető, harminc irányban elektromosan állítható üléseket találunk, a hátsó utasok a lehajtható kartámaszról szabályozhatják a klímaberendezést. A belső teret a laminált üvegezés mellett a Ford által kifejlesztett aktív zajkioltó technológia is csendessé teszi, amely a menetzajjal ellentétes hangokat sugároz a hangszórókból.

Az új Lincoln Continental motorja egy 3 literes, turbófeltöltésű V6-os lesz, amely a hírek szerint 300 lóerős teljesítményre és 540 Nm nyomaték leadására lesz képes, és mind a négy kereket hajtja, a vezető normál, komfortos és sportos üzemmódok közül választhat.