Megújultan folytatja a Citroen C4 Picasso

Finoman módosították a Citroen egyterűjének formáját. A C4 Picasso és Grand C4 Picasso külalakja nem tér el jelentősen az eddigitől, de kínálata és felszereltsége is gazdagabbá vált.

2013-ban mutatkozott be a Citroën kompakt egyterűjének legutóbbi generációja, a C4 Picasso és a Grand C4 Picasso pedig mostantól megújultan folytatja pályafutását. A jellegzetes külső csak finoman változott, így új, nagyobb légbeömlővel és C-alakú krómkerettel szerelt első lökhárítót találunk rajta, de a fényszórók formáján is változtattak egy kicsit. Mostantól széria a háromdimenziós hatású hátsó lámpa, a kínálatban pedig új színek és kétszínű, 17 colos könnyűfém kerék is megjelent. Az ötüléses C4 Picasso esetében eltérő színűre fényezett tetőt is lehet kérni, a panorámaszélvédő továbbra is széria, az üvegtető pedig opció.

A belső térben is új anyagokkal, színekkel találkozunk, a legnagyobb újdonság azonban a kijelzők továbbfejlesztése. A műszeregységet helyettesítő, 12 colos, nagyfelbontású képernyő kihasználtsága nőtt, az igazi újdonság pedig a középkonzolon alatta található 7 colos érintőképernyő. A kapacitív technológiának hála már az alapmodell is könnyebben kezelhető, a Connect Nav kivitel pedig új, háromdimenziós navigációt és két ujjal nagyítható térképeket kínál. Újdonság még a láblendítésre nyitható csomagtérajtó, a vezetéssegítő rendszerek sorát pedig adaptív tempomat, városi vészfékező, fáradtságfigyelő, táblafelismerő, sávelhagyás-figyelmeztető és holttérfigyelő alkotja.

Műszaki téren egy új kivitel jelent meg a kínálatban: az 1,2 literes, háromhengeres, turbós benzinmotorral szerelt PureTech 130 mostantól hatfokozatú bolygóműves automata sebességváltóval is kérhető. Ennek a modellnek 230 Nm legnagyobb nyomatéka 1750-es fordulaton érhető el, de ebből 220 Nm már 1500 és 3500 között rendelkezésre áll. A 201 km/órára is képes modell átlagos fogyasztása 5,1 l/100 km. A kínálatban az 1,2 literes, 110 lóerős háromhengeres és 1,6 literes, 165 lóerős négyhengeres benzines, valamint az 1,6 literes, 100 és 120 lóerős, illetve 2 literes 150 lóerős dízeleket találjuk. A megújult C4 Picasso és Grand C4 Picasso az év második felében érkezik a kereskedésekbe.