Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

ds_3_9

Megújult a DS 3

2016. január 20. | Citroen Hírek | Címkék: , , , ,

Új formát kapott a Citroën prémiummárkájának legkisebb modellje, az akár 208 lóerős turbós motorral és kabrióként is rendelhető DS 3.

2010-ben a DS3 az első volt a Citroën prémiummodelljeinek sorában, később a nagyobb DS4 és DS5 követte. A típusok sikerét látva a francia gyártó külön márkává szervezte ki a DS-t, ezért az egyes modellek is elhagyták a Citroën nevet és a fogaskerékmintás emblémát. A ráncfelvarrott DS 4 és DS 5 után most a legkisebb típus megújulásán volt a sor.

A DS 3 is megkapta az új márka jellegzetességének számító szárnyas, krómozott keretű hűtőmaszkot, amelynek közepén már a DS embléma látható. A LED-es tompított és xenon távolsági fényszóró a futófényes irányjelzővel, valamint a háromdimenziós hatású hátsó lámpa már korábban megjelent a kiskocsin, most a LED-es ködfényszóró, illetve a még többféle színkombináció jelenti az újdonságot. A kabrió teteje 120 km/órás sebességig menet közben is nyitható. Belül a középkonzol újult meg, a hétcolos érintőképernyő megjelenésével kevesebb a gomb a műszerfalon, a kijelző pedig Apple CarPlay, Android Auto és MirrorLink segítségével a mobiltelefon képernyőjének tükrözésére is képes. Active City Brake néven városi vészfékező rendszer is került a DS 3-ba, amely a ráfutásos baleset elkerüléséhez 30 km/órás sebességről képes állóra fékezni az autót.

A motorkínálat újabb tagokkal bővült, az 1,2 literes, háromhengeres, turbós benzinmotor 110 és 130 lóerős kivitelben érhető el, az előbbi akár hatfokozatú automata sebességváltóval is jöhet. A választék csúcsa a Racing utódjaként érkező DS 3 Performance, amely az előző modellhez hasonlóan az 1,6 literes, négyhengeres, turbós benzinmotort kapja 208 lóerővel és 300 Nm nyomatékkal. A kabrióként is rendelhető Performance modellt Torsen differenciálművel és 18 colos kerekekkel szerelték fel, a futóművét pedig 15 milliméterrel ültették le.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.