Mégsem lesz kisebb a Tesla Cybertruck

Elon Musk meggondolta magát, mégsem farag le semmit a Cybertruck-ból, hogy a sorozatgyártású példány kisebb legyen. Akinek kisebb kell, annak majd csinálnak egy teljesen új autót.

Gyakorlatilag hónapok óta hangoztatja Elon Musk, hogy a Cybertruck végleges változata valamivel kisebb lesz, mint a bemutatott előszériás darab. A legfőbb indok az volt, hogy rájöttek az amerikai elektromos gyártónál, hogy sajnos a jelenlegi méretekkel a legtöbb vásárló garázsába nemes egyszerűséggel nem fog beférni az autó. Most viszont hirtelen jött egy újabb bejelentés, hogy mégsem lesz méretcsökkentés a későbbiekben.

Ezt Elon Musk a Twitter fiókján jelentette be azzal a szöveggel, hogy a Tesla vezető formatervezőjével, Franz von Holzhausen-el tárgyalva arra a következtetésre jutott, hogy még 3 százaléknyit sem akar csökkenteni a Cybertruck méreteiből, hiszen pont a drabális megjelenés és a tágas belső tér az egyik legkomolyabb ismérve az autónak.

A Cybertruck tehát nem lesz kisebb, na de mi a helyzet azokkal, akik mégis ragaszkodnak valami szerényebbhez? Nekik is válaszolt Musk, ugyanis egyből kilátásba helyezte, hogy a méretcsökkentés helyett inkább összeraknak majd egy teljesen új kisebb modellt a későbbiekben. De ez még persze nagyon a jövő zenéje…