Megnöveli az elektromos autók támogatását a német kormány

Sávos rendszerben, de megnöveli a német kormány az elektromos autók támogatását. Mindezek mellett a benzinkutakon is kötelezik a jövőben az elektromos töltők meglétét, ezzel is népszerűsítve az e-mobilitás terjedését.

Az elektromos autózás népszerűsítése már világszerte megkezdődött évekkel ezelőtt. Igazi áttörést azonban nem hoztak az eddigi próbálkozások főként a magas ár és a töltőhálózat milyensége miatt. Most egyre több helyen elkezdtek ezekre a problémákra koncentrálni. Ide tartozik például Németország is.

Az új tervezet szerint ugyanis jelentősen megnövelik a támogatás összegét, de csak a 40 ezer eurónál (nagyjából 13 millió forint) olcsóbb elektromos autók esetében. Ebben az ársávban 6000 eurós állami és még 3000 eurónyi gyári támogatásra lehet számítani, azaz csaknem 3 millió forinttal kerülnek majd kevesebbe az autók. A 40 ezer eurós küszöb fölött is jár a támogatás, de visszafogottabb mértékben.

Fontos változás lesz még, hogy Németországban a benzinkutak üzemeltetőinek kötelező lesz gondoskodni az elektromos töltők meglétéről is. Ezzel pillanatok alatt elszaporodnának a töltőpontok, ráadásul nem egy központi helyen, hanem szétszórva az egész országban. Ez jelentősen élhetőbbé tenné az elektromos autózást, hiszen könnyebb lesz az utazásokat megszervezni úgy, hogy pár kilométerenként szinte biztos találunk töltési lehetőségeket.