Mégis jöhet Európába a Bronco? A Ford vezér lát benne fantáziát!

A Ford Bronco abszolút siker Amerikában, nem is bírják a megrendeléseket időre teljesíteni a srácok. Európában azonban nem kapható a modell, legalábbis egyelőre. A Ford vezérigazgatója viszont szeretné az itteni forgalmazást is.

A Ford legnagyobb dobása volt az utóbbi évek tekintetében, hogy visszahozták a palettába a Bronco modellt. Amerika él-hal a trendi terepjáróért, ami meg is látszik a megrendelésekben, amit még akkor sem bírnának teljesíteni időre a gyáriak, ha nem lennének egyéb, már korábban leírt nehezítő tényezők.

A Bronco sztoriban az egyedüli keserűség, legalábbis számunkra, hogy Európában nem kapható és a gyártó képviselete korábban azt mondta, hogy nem is tervezik az itteni forgalmazását. Pedig Jim Farley, a Ford vezérigazgatója szerint lenne keresnivalója Amerikán kívül is az autónak.

Az Autoexpress magazinnak a vezér ugyanis elárulta, hogy a Land Rover Defender sikere bizonyítja, hogy a Bronco is megtalálná a vásárlói rétegét Európában, ehhez semmi kétség nem fér hozzá. Farley mindezek után azt is elmondta, hogy a döntés nem nála van, a labda az európai részlegnél pattog.

Akkor miért nincs még Bronco az európai palettán? Ennek a legfőbb oka, hogy az emissziós szabályozások miatt a jelenlegi hajtásláncokkal ráfizetéses lenne a cégnek. Jól mutatna a hazai plakátokon is az autó, de sajnos a hasznot elvinné az EU büntetés, amíg nincsenek minimum hibrid megoldások a kínálatban.

Elméletben tehát lehetne nekünk is Broncónk, ha nem lennének azok a fránya szabályozások. Mindegy, vigasztalódjunk azzal, hogy a jelenlegi helyzetben úgy sem jutna belőle az itteni vásárlóknak, hiszen Amerikában is csaknem éves várólistákról beszélhetünk.