Meghízik a Mustang, pedig semmi étvágya nem lesz

A Ford bejelentette, hogy 2020-ban érkezik a Mustang szabadidő modell változata, ráadásul teljesen elektromos kivitelben.

2020-ban alaposan meghízik a Ford vadlova, viszont az étvágya teljes mértékben elhanyagolható lesz. Bizony, jön lesz a Mustang Mach-E szabadidő autó.

A dizájnt egyelőre nem leplezték le a gyáriak, így be kell érnünk a virtuális tuninggal foglalkozó művészek elképzelésével, illetve az egyetlen gyári hangulat fokozó képpel, mely kizárólag a hátsó lámpákat mutatja meg. A lényeg, hogy valószínűleg a jellegzetes Mustang ismertető jegyek megfigyelhetőek lesznek rajta, ráadásul a tető lejtése egy kecses SUV modellt sejtet már most.

Annyit viszont tényként közöltek a Ford szakemberei, hogy egy tisztán elektromos autóról lesz szó (a névből már következtetni lehetett erre is) 600 kilométeres hatótávval és dinamikus menettulajdonságokkal.