Még több fűthető felülettel növelné a Ford az elektromos hatótávot

A Ford komolyan veszi az elektromos autók hatótáv növelését. Még a hőmenedzselést sem hagyják ki a képből, azaz a jövőben nem a hagyományos légbefúvós megoldást alkalmaznák a fűtéshez, hanem inkább megnövelnék a fűtőszállal ellátott területek számát.

Az elektromos autózás ma még a hatótáv-paráról szól. Mindenki a lehető legtöbbet szeretne a töltőktől távol maradni, így érthető, hogy a gyártók is igyekeznek minden apróságot átformálni, amivel csak nyerhetnek a felhasználók néhány extra kilométert.

A Ford most arra jött rá, hogy a hagyományos, légkondival egybekötött légbefúvós fűtés rengeteget vesz ki az akkumulátorból. Sokkal kedvezőbb eredményt hoz, ha beépített fűtőszálakkal oldják meg a dolgokat, így el is kezdték a tesztelést, egyelőre egyetlen elektromos Transit modellben. Fűthetővé tették a kormányon és az ülésen kívül a fejtámlát, a könyöklőt, a napellenzőt, az ajtópaneleket és a padlót is.

A szemmel láthatóan sok helyen még csak „tákolt” tesztautót aztán szélsőséges körülmények között kezdték próbálgatni, sokat mentek vele és folyamatosan nyitogatták az ajtókat is. Pont úgy, ahogy egy futár tenné azt városi használatban.

A teszt eredménye pedig azt hozta ki, hogy ezzel a megoldással 12 százalékkal kevesebb áramot használ az autó, mintha folyamatosan felfűtött levegőt fújnának be a kabinba, ráadásul a hőérzete is sokkal kellemesebb volt a sofőrnek. Nem mellesleg pedig ezzel 5 százalékkal sikerült kitolni az elektromos Transit hatótávját.

A Ford egyelőre csak a tesztek eredményét közölte, arról nem esett szó, hogy mikor jelenik meg a megoldás a széria modellekben.