Még nincs kész a világ legdrágább autója

Ugyan a Genfi Autószalonon hivatalosan leleplezte a világ legdrágább új autóját a Bugatti, most kiderült viszont, hogy amit ott láttunk, az nem a kész autó volt. Azon még lendületesen dolgoznak a gyáriak.

Az idei Genfi Autószalon egyik legnagyobb dobása volt a Bugatti standján kiállított La Voiture Noire. Ez hivatalosan is a világ legdrágább új autója, az egyetlen létező példányt ugyanis nem kevesebb mint 16,5 millió euróért adták el egy ismeretlen tehetős vásárlónak. De nem azt, amit a Palexpo-ra kilátogatók láthattak, ugyanis az csak egy üres karosszéria volt motor és beltér nélkül, a végleges változat még nem készült el.

Ezt maga Tim Bravo, a márka kommunikációs igazgatója erősítette meg. Na de mennyi idő míg végleg elkészül a különlegesség? Nagyjából még két évvel számolnak a Bugattinál, ugyanis a munka csak pár hónapja kezdődött meg, amikor a tulajdonos rábólintott a tervekre.