Már van neve a Honda városi elektromos kisautójának

A Genfi Autószalonon látott Honda Urban EV koncepció lassan széria érett lesz. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy már megvan a hivatalos elnevezés is, amivel a kereskedésekbe kerül a kis városi elektromos.

A Honda a legutóbbi Genfi Autószalonon mutatta be azt a városi elektromos tanulmányt, mely azonnal elnyerte a helyszínre látogatók elismerését. Innentől már nem is az a kérdés, hogy lesz-e belőle széria változat, hanem csak az, hogy mikor.

Erre még mindig nem kaptunk pontos választ, de a jelek szerint nem kell már sokáig várnunk rá. Ezt támasztja alá, hogy már meg is van a végleges változat elnevezése is. Mondjuk nem vitték túlzásba az ötletelést a srácok, ugyanis egyszerűen csak „Honda e” néven lesz kapható majd a kis villanyos 200 kilométer fölötti hatótávval és fél óra alatt 80 százalékra töltési lehetőséggel.