Már napidíjas bérlést és hatótávnövelős BMW i3-at is kínál a Mol Limo autómegosztó

Budapest legsikeresebb közösségi autóbérlő szolgáltatása új autókkal és tarifákkal is bővült nyárra. Most már nagy hatótávolságú BMW i3-at is bérelhetünk, ráadásul minden autónál megjelentek a napi díjas szolgáltatások is.

Fejlesztett flottával és szolgáltatásokkal vág neki a nyárnak Budapest egyik legismertebb közösségi autómegosztó szolgáltatása, a Mol Limo. A főként elektromos autókat működtető autómegosztó 20 új járművel, nagy hatótávolságú BMW i3 modellekkel bővítette a flottáját.

Ezzel együtt megjelent a napi bérlés funkció is, mellyel vidéken is lehet használni az autókat. Ez a kisebb modellek esetében napi 9999 forintos áron érhető el havi előfizetéses tagoknak, alkalmi felhasználók pedig 12499 forintos áron juthatnak 24 órára autókhoz. A prémium kategória (ide tartozik az i3 és a Mercedes CLS is) már előfizetéses rendszerben napi 16 ezer forintért vehető igénybe, előfizetés nélkül pedig 19999 forintot kell kifizetnünk egy egész napnyi autózásért.

A napi díjas és a percalapú bérlés között nem csak az a különbség, hogy az előbbivel lehet vidékre is menni, hanem ebben az esetben az autók töltéséről és a tankolásról a felhasználóknak kell gondoskodniuk, azaz a napi bérleti díjra és a 100 kilométer feletti használat esetén kiszabott 39-49 forintos kilométerdíjra még rájön az üzemanyag költsége is.