Már működik a Continental új veszprémi tesztpályája

Mintegy 10 milliárd forintos beruházás eredménye a Continental veszprémi tesztpályája, melynek költségeiből 1,5 milliárd forintot vállalt át a magyar állam.

Hivatalosan is átadásra került Kelet-Európa egyik legnagyobb járműipari tesztpályája, melyet a Continental gumigyártó épített fel Veszprém mellett. Az új létesítmény nem csak a területében, hanem bizony a modern megoldásokban is az autóipari fejlesztések egyik legfontosabb állomása lehet.

A beruházás összesen 10 milliárd forintba került, melyből 1,5 milliárdot a magyar állam vállalt át, hogy támogassa az ország autóipari törekvéseit. Szijjártó Péter az átadó ünnepségen elmondta, hogy az autóipar mindig is a magyar gazdaság zászlóshajója volt, melynek termelési értéke tavaly rekordértékű 9500 milliárd forintra jött ki. Ez egészen pontosan a magyar ipari kibocsátás 30 százaléka, a számok pedig folyamatosan futnak felfelé. A most főszerepet játszó Continental például már 30 éve van jelen Magyarországon, 10 helyszínen, 7 gyárral és 3 irodával, mintegy 8000 munkavállalót foglalkoztat, amihez még most hozzájön a tesztpályán dolgozó újabb 130 fő.

Az összesen 27 hektáron elterülő pálya öt külön szekcióból áll, melyek között megtalálható például egy 210 méter átmérőjű dinamikai terület, egy 10 százalékos döntöttséggel rendelkező 500 méteres gyorsítósáv, egy 150 méteres locsolt kerámiafelület, egy 825 méter hosszú, igény szerint locsolható tesztpálya és hat különböző meredekségű domboldal. Ezeken gyakorlatilag minden a való életben is előforduló szituáció előidézhető, így a gyártók a szélsőséges körülmények tesztelésével még pontosabb fejlesztést eszközölhetnek hazánkban.