Már harmadik szintű önvezetést is tud a Honda, ám egyelőre csak Japánban

Japánban, az új Legend EX részeként mutatta be a Honda a már harmadik szintű önvezetésre is képes SENSING Elite csomagot. Később globális szinten válik majd a paletta részévé a technológia.

Belépett a Honda is a harmadik szintű önvezetést is felvonultató gyártók sorába, miután a japán piacon bemutatkozott az új Honda Legend EX és benne a SENSING Elite csomag. Ez a gyártó már eddig is hangoztatott “biztonságot mindenkinek” törekvésének részekén modern aktív balesetmegelőző és vezetést segítő funkciókat kínál a leendő vásárlóknak.

Ezzel a Legend EX bizonyos közlekedési helyzetekben, például túlzsúfolt gyorsforgalmi utakon képes teljesen átvenni az irányítást a vezetőtől, azaz megvalósul a harmadik szintű önvezetés a japánok kínálatában is.

A rendszer egyszerre támaszkodik az autó környezetét teljes mértékben, tehát 360 fokban pásztázó szenzorokra és kamerákra, illetve háromdimenziós térkép és GNSS (Global Navigation Satellite System) adatokat is folyamatosan elemez a lehető legjobb döntés érdekében. A belső kamerák mindezek mellett a sofőr és az utas állapotát is képesek figyelemmel kísérni, a központi számítógép pedig megpróbál előre gondolkodni, mindig a legoptimálisabb gyorsulást, illetve lassítást alkalmazva, így a rendszer mindig a lehető legfinomabb manőverekkel juttatja el utasait a célállomásig.

Fontos részlet, hogy a technológia a folyamatos ember-gép kommunikáció elve alapján mindig tájékoztatja a sofőrt a rendszer állapotáról. Amennyiben például olyan helyzet alakul ki, amikor az autó teljesen át tudja venni az irányítást, akkor a kormányon és a kesztyűtartó felett kék világítás látható, illetve emberi beavatkozás szükségessége esetén narancssárga villogást láthatunk ezeken a helyeken.

A Traffic Jam Pilot kiforrottságát jellemzi, hogy azt nem kevesebb mint 10 millió valós helyzeten alapuló közlekedési szituációban tesztelték, illetve a próbautak során megközelítőleg 1,3 kilométeren keresztül használták a világ különböző gyorsforgalmi útjain.

Természetesen az új rendszer nem csak Japánban lesz elérhető a jövőben, a megfelelő engedélyeztetések után globális mértékben tervez vele a gyártó.