Már a Corollát is SUV-osítja a Toyota

A Toyota nagyon ráérzett az SUV modellekben rejlő siker ízére, ezért óriási lendülettel kezdett a Cross variánsok palettába építésébe. A Yaris után már a Corolla is elkészült telekjáró változatban.

Évek óta kitart, ráadásul nem hogy elcsendesülne, éppenséggel újra reneszánszát éli az SUV mánia. Persze, vannak olyan benzinvérűek, akik már falra másznának a hatvanadik szabadidő modell megjelenésétől, nekik persze kitartást kívánunk. A többieknek egy jó hír: tovább bővíti a crossover palettát a Toyota.

A Yaris Cross után nem sokkal, már be is mutatták a japánok a Corolla telekjáró átiratát is. Egyelőre csak Thaiföldön debütált az újdonság, de amit látunk, az lesz kapható nálunk is belátható időn belül.

A Corolla Cross a márka TNGA-C, azaz a hibrid hajtást is támogató platformjára épül fel, ennek értelmében benzines és benzin-elektromos hajtással is elérhető lesz. Aki inkább az erőt létesíti előnyben, az a „klasszikus” 1,8 literes benzines motorral szerelt, 140 lóerős kivitelt részesíti majd előnyben. Azok a vásárlók, akik viszont nem félnek a hibrid technológiától, azok egy igencsak takarékos, ám „csak” 122 lóerős benzin-elektromos hajtásláncot rendelhetnek az új autójukba.

Még az is kiderült az ázsiai bemutatón, hogy manuális váltós eshetőség nincs, minden esetben a fokozatmentes CVT egység lesz felelős az erő továbbításáért.

A thai szalonokban már ebben a hónapban elérhetővé válik az újdonság, az európai premierre azonban valószínűleg még néhány hónapot várnunk kell. Akár csak a beárazásra, viszont erről előlegben annyit elárultak a gyáriak, hogy méretét és árát tekintve is a Yaris Cross és a RAV4 közé érkezik majd meg valamikor a nóvum.