Félezer lóerős Peugeot 308 hibrid jöhet

A Sanghaji Autószalon előzeteseként lebegtette meg a Peugeot, hogyan képzeli el a 308-as R Hybrid változatát. Röviden megfogalmazva: brutálisan.

A korábban bemutatott Quartz tanulmányautó formavilága és kétszínű, kék-fekete fényezése köszön vissza a Peugeot 308 R hibrid változatán. Az egyelőre természetesen még csak koncepció szintjén létező, de láthatóan már a megvalósíthatósági tanulmány fázisában lévő járművet az RCZ-ből ismert 1,6 literes benzines motor illetve két elektromotor hajtja, amelyek együttes teljesítménye kereken 500 lóerő. Nem csoda, hogy a brutálisan erős, mind a négy kerekén hajtott autó kereken négy másodperc alatt gyorsul 100 km/h tempóra. Azt nem hozta nyilvánosságra a gyártó, hogy mekkora távolságot képes tisztán elektromos üzemmódban megtenni a jármű, csak azt, hogy rendkívül hamar, gyorstöltővel alig 45 perc alatt teljesen feltölthető az akkumulátor-rendszer.