Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

Lízing 1X1

lízingMiután a lízing konstrukció alapvető ismérveit már összegyűjtöttük, ideje kicsit mélyebbre is ásni a témában, a lízingnek ugyanis számos fajtája (zárt végű, nyílt végű, operatív, vissz…stb.) van, amivel érdemes képben lenni – függően attól, hogy kinek, mi a célja vele. Most elsőként a zárt végű pénzügyi lízing ismérveit vesszük sorra.

A zártvégű pénzügyi lízing magánszemélyek, egyéni vállalkozások és cégek számára kínált, új és használt személygépkocsihoz, motorkerékpárhoz, kishaszon-gépjárműhez egyaránt igénybe vehető pénzügyi szolgáltatás. Jellemzője, hogy forint és euró alapú konstrukcióban is elérhető, a lízingszerződés akkor köthető meg, ha előzőleg a finanszírozó megvásárolta a járművet az eladótól, a futamidő alatt a lízingbeadó (tehát a lízingcég) a tulajdonos, lízingbevevő csak üzembentartó, de az összes lízingdíj és egyéb felmerülő tartozás kiegyenlítése után a lízingbevevő automatikusan tulajdonjogot szerez a gépjármű felett.

Na de miért lenne jó ez?

Ami talán a legfontosabb: nem teheti rá más a kezét! Kifejezetten biztonságos konstrukció, mivel más jellegű tartozásaink (NAV, villanyszámla, köztartozás, stb.) semmilyen esetben sem terhelhető az autóra és a jármű végrehajtás alá sem vonható – mivel a tulajdonos személye a lízing ideje alatt nem a magánszemély, hanem a finanszírozó pénzintézet, vagyis a lízingcég! További előny lehet, hogy az ügylet elsődleges biztosítéka egyedül a lízingtárgy, tehát további biztosíték a finanszírozáshoz nem szükséges.

A cégek és egyéni vállalkozások számára további pozitívum, hogy a jogszabályban meghatározott feltételek mellett értékcsökkenést és kamatot is elszámolhatnak a lízingtárgyra (megtakarítást generálva ezzel), saját könyveiben tarthatnak nyilván a lízingelt gépjárművet, miközben külső forrásból finanszíroznak egy beruházást.

 

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.