Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

Peugeot-508-PSE-04

Lesz széria változat a Peugeot teljesítményre kihegyezett hibrid tanulmányából

A Peugeot tavaly a Genfi Autószalonon mutatta be azt az 508-asra épülő konnektoros hibrid tanulmányt, melyből most készül széria változat is. Ez lesz a paletta legerősebbje.

A Peugeot tavaly az 508 Sport Engineered tanulmánnyal hívta fel magára a figyelmet, mely egy kimondottan erős konnektoros hibrid változat képét vetítette előre. Akkor még nem ígértek semmit a gyáriak, most viszont már a kész verzióról beszélnek a franciák.

Kiderült az is, hogy a hibrid hajtás alapja megmaradt az, amit a tanulmány esetében láthattunk, azaz jelen esetben is egy 1,6 literes négyhengeres turbós benzines egységet egészítettek ki két elektromotorral. Az egyik villanyos az első tengelyt hajtja, míg értelemszerűen a másik a hátsóval teszi meg ugyan ezt. Ezzel a rendszer összteljesítménye 350 lóerő lesz, ami ugyan 50-el kevesebb, mint amit a tavalyi koncepció tudott, de ezzel még mindig a Sport Engineered lesz a valaha kínált legerősebb 508-as a Peugeot palettáján.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.