Leállt a Lada modellek forgalmazása Magyarországon

Már tavaly volt róla szó, hogy a Lada szépen csendben kivonul Európából, mert a szigorú emissziós szabályozásoknak nem tudnak eleget tenni. Meg is történt az első komolyabb lépés, nálunk már nem is lehet új Lada modellt vásárolni.

A Lada még a tavalyi év folyamán jelentette be, hogy nem tudja és nem is akarja tartani a lépést a folyamatosan szigorodó emissziós szabályozásokkal, ezért megkezdik a kivonulás előkészítését. Mindez csendben és diszkréten történt meg, így a meglepetés erejével hatott, hogy egyszer csak a hazai importőr szerepét betöltő Duna Autó Zrt. kínálatából eltűntek a Lada modellek.

Az utóbbi időben már csak három tagot számláló paletta (Vesta, 4X4 Classic és Urban) ma már abszolút nem elérhető a forgalmazó honlapján, új megrendelést sem lehet leadni. Persze, a felhalmozott készlet erejéig még lehet új Ladát vásárolni nálunk is, de ha az elfogy, akkor vége a sztorinak.

Jó hír viszont, hogy a szerviz részleg továbbra is megmarad, illetve a garanciális feltételek sem változnak meg a már értékesített autókra.

képek: LADA Auto Hungary