Kupéként is itt az E-osztály

Az előzetes képek után hivatalosan is bemutatta az E-osztály kupéváltozatát a Mercedes-Benz. Az új modell nagyobb és fejlettebb is lett az elődjénél.

A havas hágóúton készült gyári kémfotók után a Mercedes-Benz hivatalosan is leleplezte az E-osztály újabb családtagját. A limuzin és a kombi után itt a kupé, ami a C-osztály és S-osztály Coupé közötti helyet foglalja el a kínálatban. Stílusa is ehhez a két modellhez illeszkedik, nagyautós arányokkal és áramvonalas idomokkal. A fényszórók és a hátsó lámpák is LED-esek, és látványos megoldás, hogy az autó nyitásakor bentről kifelé, a zárásakor pedig kintről befelé futnak a fényei.

A kupé előző generációját hiába hívták E-osztálynak, műszaki szempontból inkább a C-osztályhoz állt közel. Az új modell azonban teljes egészében az E-osztály kínálatának tagja, ezért jóval nagyobb is a korábbinál: a 4,83 méter hosszú, 1,86 méter széles és 1,43 méter magas autó 10 centivel hosszabb, nyolccal szélesebb és hárommal magasabb a kifutó modellnél. Belső tere az E-osztály limuzinból lehet ismerős, akárcsak a két darab 12,3 colos képernyőből álló műszeregység, amit a kormánykerék küllőin lévő érintőpadokkal is lehet kezelni. A limuzinhoz képest egyediek a szellőzőnyílások, amelyek formája a repülőgépek turbináit idézi.

A motorkínálat kezdetben három benzines és egy dízelmotorból áll. A belépőmodell az E 200, amelynek kétliteres négyhengerese turbóval 184 lóerőre és 300 Nm-re képes, így 7,8 másodperc alatt gyorsul százra és 240 km/óra a végsebessége. Az E 300-ban is kétliteres a motor, de ennek már 245 lóerő a teljesítménye és 370 Nm a nyomatéka, így elég neki 6,4 másodperc is a százas sprinthez, a végsebessége pedig eléri a 250 km/órát. A legerősebb modell jelenleg a 3 literes V6-ossal szerelt E 400, amihez széria a 4Matic összkerékhajtás. 333 lóerővel és 480 Nm-rel ez a modell 5,3 másodperc alatt gyorsul százra. Az egyetlen dízel jelenleg az E 220 d, aminek vadonatúj kétliterese 194 lóerős és 4 liter a gyári fogyasztása száz kilométeren. Minden motorhoz széria a 9 fokozatú automata sebességváltó. A későbbiekben akár több új AMG kivitellel is bővülhet a választék.

Az E-osztály Coupé is megkapta a limuzin fejlett vezetéssegítő rendszereit. A Drive Pilot például egészen 210 km/óráig képes önállóan irányítani, gyorsítani és fékezni az autót, a Remote Parking Pilot pedig egymaga áll be a parkolóhelyre, akár mobiltelefonos távirányítással is. Az új E-osztály Coupé a detroiti autószalonon mutatkozik be, és hamarosan érkezik a kabrióváltozata is.