Konnektoros hibriddel bővíti a palettáját a McLaren

A hibridezés mostanság nem áll távol a McLaren szellemiségétől, viszont konnektorról tölthető változat eddig nem volt a palettán. Idén nyáron ez változik meg.

Egy új modellt harangozott be a McLaren vezetősége, ám egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a hibrid sportkocsi palettát bővítik majd ki idén nyáron. Mindezek mellett a most még meg nem nevezett modell valamiben az első is lesz a gyártó kínálatában: ez egy konnektorról is tölthető hibrid variáns lesz.

Sportkocsi lévén túlzottan nagy tisztán elektromos hatótávra nem igazán számíthatunk, viszont ez a lépés tovább segítheti abban a gyártót, hogy tartani tudja az egyre szigorodó környezetvédelmi normákat Európában.

A teljesen elektromos hajtás bevezetését továbbra sem tervezi a McLaren, ugyanis a jelenleg akkumulátor technológia szerintük még nem képes kiszolgálni azt, amire egy igazi sportkocsi hivatott: a kompromisszumoktól mentes élményautózást akár versenypályás körülmények között is.