Klasszikus újdonság a Range Rovertől

A Range Rover legújabb újdonsága nem a napokban nálunk is felvillantott (hivatalosan majd csak a genfi autószalonon bemutatkozó) Velar, hanem az a kétajtós klasszikus modell, amelyet már ismerhetünk – 1978-ból.

A hagyományőrző briteknél egyre nagyobb mánia egy-egy klasszikus régi típus újbóli gyártása a gyűjtők és márka-fanatikusok kedvéért. Korábban már a Land Roverrel azonos tulajdonoshoz tartozó Jaguat is indított „újjászületési” programot, most a testvérmárka is követi a példát. A Range Rover saját klasszikus programja keretében elsőként az 1978-as kétajtós V8-as támad fel – egy tíz példányt számláló sorozat erejéig. A gondos kézimunkával, kizárólag eredeti alkatrészekből épített autók a legapróbb részletig megegyeznek az 1978-ban gyártott testvéreikkel, mindössze annyi a különbség, hogy ezek újak. Áruk persze borsos: jó 35 százalékkal többet kérnek a nem csak légzsákokkal, de még fejtámlákkal sem rendelkező régi-új modellekért, mint a legszebb és legdrágább mai típusért.