Kincs a játékautók között

A legtöbb kis játékautóra csak legyintenek a felnőttek, pedig akadnak olyanok is, melyek egy igazi autónál is többet érnek. Ilyen például ez a Hot Wheels Chevrolet Camaro kisautó, melyet egy amerikai gyűjtő talált egy “filléres” gyűjteményben.

Komoly rajongóbázissal bírnak a Hot Wheels kisautók, bár a legtöbb ilyen játékszer maximum a párszáz forintos kategóriát képviseli. Ennek tudatában érthető, hogy a legtöbb felnőttet nem érdeklik a tologatós járgányok, pedig vannak olyan példányok is, melyek ritkaságukból eredendően vagyonokat is érhetnek.

Akár csak a képeken látható Camaro, melyet egy kisebb gyűjteményben talált Joel Magee, egy amerikai gyűjtő. A Mattel ebből ugyanis csupán 16 darabot gyártott le anno, ráadásul a szóban forgó példány ennek a szériának a gyári prototípusa. Ez magyarázza a kicsit kopottas fehér festést is, melyet azért vittek fel rá a szakemberek, hogy a gyári hibákat ki tudják szűrni vele.

Mivel egyetlen darab létezik ebben a formában ebből a kisautóból, így a szakértők nagyjából 100 ezer dollárra, azaz 30 millió forintra teszik az értékét. Bizony, ez a kis játékszer drágább, mint egy teljesen új igazi Chevrolet Camaro…