Kétféle teljesítménnyel lesz kapható a kis elektromos Honda

Pár nappal a hivatalos leleplezés előtt újabb információk derültek ki a Honda e-ről. Például már azt is tudjuk, hogy többféle teljesítménnyel is rendelhető lesz.

Alig pár nap van hátra a Honda e hivatalos leleplezéséig, melyre a Frankfurti Autószalon keretein belül kerül sor. Ilyenkor már nem igazán szoktak titkolózni a gyártók, így érthető, hogy a Honda is újabb információkat szivárogtatott ki a kis elektromos városi járgányáról.

Ilyen például, hogy kétféle teljesítménnyel, 136 és 154 lóerős kivitelben lesz kapható, ám mind a két esetben ugyan az a 35,5 kWh-s akkumulátor csomag kerül a padlólemezbe. A két teljesítményszint különböző hatótávokat sejtet, ám a gyáriak egyelőre még csak annyit árultak el, hogy nagyjából 200 kilométernyi autózásra számíthatunk egy feltöltéssel, gyorstöltővel pedig az energia 80 százaléka visszanyerhető alig 30 perc alatt.

Kiderült az is, hogy intelligens személyi asszisztens is lesz az elektromos kisautóban, ami hangutasításokkal vezérelhető. A japánok ráadásul azt ígérik, hogy a mesterséges intelligencia tanulni fog, így idővel egyre több funkció válik elérhetővé, az irányítás pedig folyamatosan egyszerűsödik majd. Mindezek tekintetében a mobiltelefonnal nyitható zár már majdhogynem megszokott technológiának számít.

A Honda e kizárólag Európában kerül értékesítésre még idén év végétől.