Két új autó átvételi módot vezetett be a Tesla, hogy csökkentse az emberi kontaktust

A koronavírus terjedését csak úgy lehet lelassítani, ha a minimálisra csökkentjük az embertársainkkal érintkezést. Pontosan ezért vezetett be a Tesla két új eljárást azoknak, akik most vennék át az új elektromos járgányokat.

A Tesla az emberi kontaktust csökkentendő két teljesen új eljárást vezetett be a megvásárolt autók átadásához. Ez az Express Delivery és a Direct Drop.

Az első eshetőség lényegében annyit jelent, hogy a vásárlónak ugyan be kell mennie a szalonba az autójáért, de mivel időpontra érkezik, ott már a kikészített papírok várják az autóban. A saját kocsijában megtalálja a kulcsot és a dokumentumokat, melyeket aláírva átad az addig biztonságos távolból várakozó értékesítőnek. Mindezek után az autó bemutatását egy előre bekészített videón nézheti meg a vásárló a saját kocsijában ülve, majd magától elhagyhatja a kereskedés területét. Az egész folyamat a gyári információk szerint pár percet vesz igénybe.

A Direct Drop esetén már nem kell meglátogatni a szalont, elég megadni a Tesla telefonos applikációban, hogy hol lakunk. Az autót a szállítók leteszik a ház elé, benne a kulcsokkal és a kitöltendő papírokkal. Az új járgányunkat ebben az esetben a telefonos applikációval tudjuk kinyitni, majd vissza kell küldeni a dokumentumokat a Teslának 24 órán belül.