Kémfotón bukott le az új BMW M4

Amióta a BMW bemutatta az új 4-es szériát, gyakorlatilag az egész világ az eléggé megosztó orr kialakításon csámcsog. Tetszik vagy nem, az M4 kivitel még hangsúlyosabban hordja magán a gigantikus veséket.

A BMW nemrég leplezte le az új 4-es szériát, amivel azonnal tele lett az internet. Ezt nem csak annak köszönheti, hogy egy kiváló sportkocsit villantott ismét a bajor márka, hanem főként az az oka, hogy ezen az autón tűnik fel az elmúlt évek legmegosztóbb orr kialakítása. A méretes hűtőrácsot az egész autó elejét szinte befedik, ami sokak szerint már mindenképpen a túlzás kategória.

Viszont voltak még, akik abban reménykedtek, hogy a gyári tuningos M kivitelnél javítanak majd ezen valamit a gyáriak, ám most nekik is fel kell adni minden reményt. Valakinek ugyanis sikerült teljesen leplezetlenül lefotózni a járgányt és bizony ennek is nagyok a veséi, ráadásul még jobban ki vannak emelve a vízszintes lamellák és a lökhárító többi légbeömlője által.

Ha viszont megbarátkozunk az új kinézettel (előbb utóbb minden forma beérik, csak sokat kell látni az utakon), akkor egy bitang erős járgányt szerezhetünk be majd magunknak. Az új M4 ugyanis már alap kivitelben is 480 lóerős lesz, de lehet majd kérni 510 lóerőre felhergelt állapotban is a háromliteres sorhatos biturbó motort hozzá.