Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

mercedes-benz_c_400_4matic_cabriolet_amg_line_4

Kabrió készült a C-osztályból

Most először mutatkozott be nyitott tetős C-osztály a Mercedes-Benznél, a középkategóriás modell a drágább kabriók szolgáltatásait nyújtja.

A genfi autószalonon mutatkozott be a Mercedes-Benz C-osztály Cabriolet, amely a Coupé alapjára épült. A formája az S-osztály Cabriolet mintájára elegáns, nyúlánk, széles hátsó lámpákkal. Vászontetejét fekete helyett vörös, kék és barna színben lehet kérni, a mozgatása 20 másodpercet vesz igénybe, és 50 km/órás sebességig akár menet közben is végezhető, a csomagtartó kapacitása azonban a tető lenyitásával 360-ról 285 literesre csökken.

A C-osztály Cabriolet nemcsak formájával, hanem szolgáltatásaival is a nagyobb Mercedes-Benz kabriókat idézi. Az utastértől a szélvédő tetején lévő légterelő tartja távol a huzatot, az első utasokat pedig az ülésbe épített nyakfűtés melegíti. A típus kínálata a C 180 Cabriolet 1,6 literes, 156 lóerős benzinesével indul, a kétliteres benzinmotor 184, 211 és 245 lóerővel is elérhető, a 2,2 literes dízel pedig 170 és 204 lóerővel készül. A kínálat csúcsa a 3 literes V6-os benzines, amely alapesetben 333 lóerős, a Mercedes-AMG C 43 Cabriolet orrában pedig 367 lóerőre képes.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.