Jön a Lamborghini SUV-ja!

Most már biztos: sportos SUV-ot fog gyártani a Lamborghini. Az Urus Olaszországban készül majd évente 3000 példányban.

Régóta pletykálnak róla, de csak a napokban jelentették be hivatalosan is, hogy jön a Lamborghini Urus. Az olasz sportkocsigyártó két éve mutatta be saját fejlesztésű SUV-jának tanulmány-változatát, de sokáig csend volt a projekt körül. A Volkswagen-konszernhez tartozó márka képviselői kedden állapodtak meg az olasz kormányzattal arról, hogy az Urus gyártásához szükséges gyár- és létszámbővítésért cserébe adókedvezményeket kapnak, így immár nem csak az vehető biztosra, hogy két éven belül megkezdődik a gyártás, hanem az is, hogy Olaszországban készül majd a luxus-SUV. A Porsche Cayenne vetélytársának szánt sportos szabadidő autóból a tervek szerint évente 3000 példány készül majd. A motorváltozatokról még nem közölt részleteket a márka, csupán annyit lehet biztosan tudni, hogy lesz belőle tölthető hibrid is.